Szeretek játszani. Mindig is vonzott a digitális játékok világa. Gyerekként, ha rám szólt édesanyám, hogy menjek ki játszani, ne üljek annyit a gép előtt, akkor vonakodva álltam fel, és hagytam ott a „harcmezőt” vagy az „akadálypályát”, amin éppen igyekeztem átverekedni magam az előbukkanó ellenségek és csapdák között. Nem tudtam kiverni a fejemből a képernyő világának villódzó eseményeit, izgalmát.
Ma 32 éves vagyok, és feleségemmel Németországban neveljük 1 éves kisfiunkat, de még mindig eszembe jutnak az anyai intő szavak, amikor nagy ritkán leülök a laptopom elé játszani:
„Játszadozásból nem fogsz tudni megélni, kisfiam!”

Ilyenkor persze mindig elmosolyodom, mert ha nem is a játszadozásból, de mindenképpen a játékból élek. Egy on-line játékokat fejlesztő cégnél dolgozom elemzőként, és bizony a gyerekkori játékokból szerzett ismeretek nélkül már az állásinterjú első fordulóján elbuktam volna. Így viszont egy szuper jó csapat tagjaként töltöm a „munkás hétköznapokat”, és a feladataim szinte ugyanolyan izgalmasak számomra, mintha még mindig a csapdákat kéne elkerülnöm, vagy a titkos átjárókat megtalálnom…

Ilyen gondolatok járnak a fejemben, miközben ülök a buszon Németországból hazafelé, hogy meglátogassam anyát, és felköszöntsem Őt anyák napja alkalmából. Mivel nemrég voltunk otthon családostul, ezért feleségem és fiam most otthon maradtak, és én egyedül utazom. Illetve dehogy egyedül: Hat honfitársammal közösen, akikkel itt a Homan Transport járatán ismerkedtem meg. Hamar kialakult egy jó hangulatú beszélgetés, hiszen kiderült, hogy többen is vagyunk, akik anyák napja miatt szálltunk buszra. Én már rutinos „Homanozó” vagyok, és így engem kérdezgetnek a többiek, akik még nem – vagy csak kevés alkalommal –, választották ezt a fajta utazást.

– Miért pont Homan? Nem szeretek repülni? Miért busz és miért nem jövök a saját kocsimmal?
Záporoznak a kérdések… Elmesélem, hogy több más utazási formát is kipróbáltam már, de valahogy egyik sem volt olyan kényelmes, mint a kisbuszozás. Persze repülővel gyorsabb lenne, de azért az anyagi részét is figyelembe kell vennem, bármilyen jól keresek is itt Németországban. Ha pedig eldöntöttem, hogy buszozom, akkor a legjobbat szerettem volna választani, és szerencsére hamar rátaláltam erre a lehetőségre, amivel tökéletesen elégedett vagyok. A profi sofőrök és a kiemelkedően jó állapotú járművek együtt olyan biztonságérzetet adnak, amit nem szívesen cserélnék fel mondjuk egy telekocsikázásra, mert ott minden alkalom egy újabb „orosz rulett” volt számomra. (Igen, azt is próbáltam már, de úgy érzem nem nekem való…)

Jó ütemben haladunk az autópályán, és így repül az idő. Lassan elkezd készülődni, búcsúzkodni az első leszálló utastársam. Ismeretlenül is üdvözletünket küldjük Feri édesanyjának, hiszen mégiscsak anyák napja van! Feri Győrben kiszáll, hiszen ő nyúli. Nyúl egy kis falu közel Győrhöz, és bevallom, hogy eddig nem is tudtam, hogy van ilyen nevű településünk. Tényleg igaz a mondás, hogy jó pap holtig tanul. Persze csak akkor, ha jó a társaság, és van kivel beszélgetni. Elköszönés közben még megjegyzem:
„Látod? Ezért is szeretek Homan busszal járni. Jó a társaság!”

képek: pexels.com ; pixabay.com