Gábor, a törzsutas, aki Merci karavánt adott ajándékba…

Emlékszem, gyerekkoromban – a 70-es években – különleges eseménynek számított, ha valamelyikünk látott egy nyugati autót, pláne, ha egy fekete Mercedesről volt szó. Azóta persze sokat változott a világ, és rengeteg jobbnál jobb autót láthatunk országszerte, de azért a Merci, az mindig Merci marad. Főleg, amikor karavánban haladnak, feldíszítve esküvői virágokkal, és elegáns hölgyek, és öltönyös úriemberek sokasága száll ki a buszokból, autókból egyszerre. Egy ilyen jelenetet szemlélve hasonló áhítat lesz úrrá az emberen, mint amit kisgyerekként egyetlen márkás autó látványa okozott. Az ember tekintetét oda vonzza a vidáman beszélgető, boldog emberek nyüzsgése, ahogy csoportokba verődnek, és megtárgyalják az élet fontos eseményeit. Természetesen az alkalomhoz illően az ifjú pár a legfontosabb beszédtéma, de óhatatlan, hogy az elegáns járművek csodálata is szóba kerüljön. Főleg az idősebb korosztály képviselői között gyakori ez, akik még emlékeznek arra a bizonyos gyermeki rajongásra, amit a mai fiatalok talán már nem is értenek igazán.

 auto-2379757_1920.jpg

Sajnos a '70-es években még nem lapult mindenki zsebében egy kamerás okostelefon, így abból az időből nincs saját készítésű fényképem fekete Mercedesről...

Talán ez az érzés vezérelt, amikor elhatároztam, hogy egyszem lányom esküvőjén – a sok egyéb ajándék mellett –, meglepem a fiatalokat és a rokonságot egy ilyen különleges Mercedes karaván megszervezésével. Korábbról ismertem a Homan Transport néhány Mercedes kisbuszát – hiszen éveken keresztül velük jártam Németországba havi rendszerességgel –, és hallottam, hogy van néhány VIP felszereltségű jármű is a flottában. Na, ez kell nekem!

 

A sok egyéb intézni való mellett – ami általában a család hölgy tagjaira hárult –, apróságnak tűnik néhány busznak és személyautónak a leszervezése. Így utólag be kell vallanom, hogy ha nem lettek volna ennyire rugalmasak, és minden felmerülő probléma megoldásában maximálisan segítőkészek Homanék, akkor bizony lett volna némi keveredés.

Volt itt minden, kérem szépen… Otthon felejtett személyi igazolvány, amiért „valakinek el kellett ugrani”, miközben a tanú igyekezett nyugtatgatni az anyakönyvvezetőt, hogy mire szükség lesz az iratra, addigra pont ideér. Természetesen a „valaki” egy Homan sofőr kolléga volt, aki beváltotta a tanunk által tett ígéretet, és a kellő időben befutott a dokumentummal.
A vőlegény rokonai között volt néhány Amerikában élő úriember, akiket a szállodából kellett elhozni, de csak az utolsó pillanatban derült ki számunkra, hogy ők egyáltalán nem beszélnek magyarul, tehát jó volna, ha olyan sofőrt tudnánk biztosítani a kisbuszhoz, aki beszél angolul. Mondanom sem kell, hogy ezt is megoldották, és olyan jól sikerült a kis társaság útja a házasságkötő teremig, hogy közben még a néhány nap múlva esedékes reptéri transferjüket is leegyeztették a Homan sofőrrel.

 

226.jpg

A csúcs viszont az a jelenet volt, amikor a forgalom miatt szétszakadt karaván úgy várta be egymást, hogy az elől haladók néhányszor körbementek egy körforgalomban, és így mindenki fel tudott zárkózni. Bár lett volna egy drónos operatőrünk, aki fentről veszi a jelenetet, ahogy Mercedesek sora követi egymást a körforgalomban!

 

Nem akarom szaporítani a szót, a lényeg, hogy az összes családtag, rokon, barát időben eljutott az összes helyszínre, ahova kellett – házasságkötés, esküvői fényképezés, vacsora –, és a végén Homanék még biztonságosan haza is fuvaroztak mindenkit.

 

 A puding próbája az, hogy megeszik. Egy személyszállítással foglalkozó cégnek az a legjobb próba, ha ilyen helyzet elé állítjuk őket. A diszpécsernek és a sofőröknek egész nap, és még másnap hajnalban is folyamatosan magas színvonalon, türelmesen kellett lereagálni a különféle kéréseket, hiszen a mi részünkről már az este folyamán „emelkedett volt a hangulat”. Ezután nem is lehet kérdés részemről, hogy ha legközelebb bármilyen rendezvény, üzleti tárgyalás, vagy éppen repülőtéri fuvar alkalmával lesz szükségem profi csapatra, akkor kit kell keresnem. A Homan Transport nem csak a járműparkjával igyekszik kitűnni a versenytársak közül, de ami ugyanennyire fontos, a sofőrök és a diszpécser hozzáállása is példa értékű.

Még egyszer köszönöm, hogy még emlékezetesebbé tették számunka ezt a családi eseményt!

 155.jpg

Ha Önnek is szüksége van egy megbízható csapatra, és VIP felszereltségű járművekre, hogy felejthetetlenné tegyen egy rendezvényt, akkor válassza a https://vip.homantransport.hu/ -t.

 

Szolgáltatásaink:

Esküvői személyszállítás
Impozáns kisbuszok a vendégseregnek. Egész éjszakás rendelkezésre állás. Akár saját, exkluzív járat a fiatal párnak.

 

Estélyek, bálok

Garantált feltűnés az elegáns esteken. Egyedi megjelenésű járművek. Kávé, hűtött ital a kisbuszban. Sofőrünk az esemény végéig rendelkezésre áll.

 

Legény- és leánybúcsúk

Tágas kisbusz sofőrrel: a fergeteges éjszaka két fontos kelléke. Ajándék pezsgő a társaságnak. Vagány ledfényes bulibuszok. Teljeskörű programtervezés.

 

Céges rendezvények

Adja meg a módját a vállalati rendezvényeknek. Akár 64 fő szállítására alkalmas flotta. Több jármű esetén kedvező ár. Rendelkezésre állás, akár teljes éjszaka.

 

Üzleti találkozók.

Ne okozzon gondot lenyűgöznie partnerét. Kifogástalan megjelenésű járművek. Kiszolgálás kávéval, üdítővel a kisbuszban. Angol nyelvtudású sofőr.

 

Prémium reptéri transzfer

Reptéri személyszállítás exkluzív felszereltségű kisbuszokkal. Szállítás vidéki célpontokra is. Kedvezményes oda-vissza ár. Igény szerint városnézés, idegenvezető.