Néha meglepődöm saját magamon, hogy milyen kuszán tudnak tekeregni a gondolataim. Nemrég például meghallottam a rádióban a The Cure-tól a Cut here című számot, és pár perc merengés és okostelefon bogarászás után lefoglaltam egy utat a Homan Transport Németországba induló járatán… Nem látszik kristálytisztán az ok-okozati összefüggés? Elmagyarázom.

Először is néhány szóban felvázolom a dallal kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet. Évekkel ezelőtt sokat hallgattam Cure-t mp3 lejátszón – ez még az okostelefon korszak előtt volt… –, de akkoriban angol nyelvtudásom hiányosságai miatt azt hittem, hogy ez egy szerelmes dal. Az a sor, hogy „I miss you, I miss you, I miss you so much” az biztos egy lányhoz szól – gondoltam –, akibe szerelmes az énekes... Aztán egyszer felirattal került elém a klipp, és ráeszméltem, hogy ez a dal egy régi barátról szól, akivel sosincs idő leülni egy kicsit beszélgetni, mert mindig van valami fontos elintéznivaló. Aztán ez a barát végleg „elmegy” – ahogy az angol nyelv nagyon érzékletesen kifejezi, ha valaki nincs már köztünk –, és már csak az a lehetőség marad, hogy elmerengjünk: „Bárcsak…” Bárcsak ne rohannék folyton. Bárcsak lenne időm a barátokra. Bárcsak beültünk volna egy korsó sörre és egy beszélgetésre… Persze a szomorúság akkor is megmaradna, de legalább a hiányzó barát után maradt űrt kitölthetné néhány szép, friss emlék.

Az én életemben is van jónéhány régi barát, akivel évek óta tervezgetem a találkozást. Mindenki életében vannak ismerősök, vannak barátok, és van a legjobb barát… Ha valaki négy éven át padtársa az embernek a gimnáziumban, és még a kézilabda csapatban is heti három edzés és egy hétvégi meccs erejéig közösen „harcolunk”, akkor könnyen kialakul egy olyan kamasz barátság, amit felnőttként már nehéz tovább vinni. Az érettségivel az egyik napról a másikra, a heti 40 órás közös élmény szerzést felváltja a havi egy-két véletlen találkozás, rövid beszélgetés, aztán az évek alatt ez is szépen elmaradozik. Mindezek ellenére még ma is ő jut először eszembe, ha a „legjobb barát” kifejezésre gondolok.

Most ülök egy buszon, és a laptomom billentyűzetén pötyögöm ezeket a sorokat. Évekkel ezelőtt alakult ki ez a szokásom, hogy napló szerűen leírom a gondolataimat. Itt és most könnyen megtehetem, mert egy kényelmes Homan buszon ülök. Rendszeresen szoktam munka miatt velük kiutazni Bécsbe, és néha a fiamhoz Zürichbe, de most más a cél. Cut here! Itt vágd el! – azaz fejezd be a halogatást, mert a hétköznapi ügyeket időnként félre kell tenni, és időt szakítani a fontosabb dolgokra. Én most Friedrichshafen-be utazom, meglátogatni a legjobb barátomat, aki tíz éve ott él a családjával. Miklósnak néhány napja írtam e-mailt, hogy mit szólna egy villámlátogatáshoz, és perceken belül ezt a választ kaptam. „Gyere, mint a villám, de legalább egy hétig maradj, mert hosszú évek elmaradását kell bepótolnunk!”

Ő is pontosan úgy érez a régi barátságunkkal kapcsolatban, mint én, csak neki sincs soha ideje. Ja, de! Éppen most vett ki egy hét szabadságot, mert mindig van időnk arra, ami igazán fontos. Csak néha szem elől tévesztjük a barátokat, régi osztálytársakat, egykori csapat társakat. Én most három legyet ütök egy csapásra, mert Miki a legjobb barát, osztálytárs és csapattárs is egyszemélyben. Hozzá buszozok. Homanozok, ahogy magamban hívom ezt a fajta kisbusszal utazást, amit annyira megszerettem, mert kényelmesen, profi sofőrök társaságában utazhatok, és van időm elmerülni a gondolataimban.

képek: pexels.com